Velük együtt eddig összesen 11 embert ítéltek halálra, mert részt vettek valamely demonstráción. Ők az első kivégzettek. Mahmúd Ahmadinezsád elnök júniusi újjáválasztása a csalás gyanúja miatt erőszakos tüntetések hullámát, az ország 30 éve legnagyobb belpolitikai válságát váltotta ki.
A 11 embert az iszlám hatalom megdöntésére tett kísérletért, fegyveres bűnszervezethez való tartozásért és azért ítélték halálra, mert moharebnek, vagyis Isten ellenségének tekintik őket. A két kivégzett egyike egy monarchista szervezethez, a másik pedig a Népi Mudzsahedek Szervezete ellenzéki csoporthoz tartozott.
Újabb tüntetőket akasztottak fel Iránban
Iránban felakasztottak csütörtökön két embert, miután halálra ítélték őket kormányellenes tüntetésen való részvételért - jelentette az Irna hivatalos hírügynökség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.