A hírt egy libanoni illetékes közölte szerda késő este. A fekete dobozok a Földközi-tengerben, 1300 méter mélyen vannak, alig néhány kilométerre a szárazföldtől. A libanoni hadsereg egyik szóvivője szerint egyelőre tanulmányozzák, miként tudnák a felszínre hozni a készülékeket.
Szakértők azt remélik, hogy a pilótafülkében elhangzottakat, valamint a repülési információkat rögzítő fekete dobozok egyértelmű választ adnak majd a gép katasztrófájának az okára.
Az Ethiopian Airlines Boeing-737-es típusú gépe hétfőn, helyi idő szerint hajnali fél háromkor szállt fel kilencven emberrel a fedélzetén a bejrúti repülőtérről. Úti célja az etióp főváros, Addisz-Abeba volt. Alig néhány perc repülés után a gép lezuhant.
A térségben hatalmas vihar tombolt, és elképzelhető, hogy villám csapott a Boeingba. Szemtanúk beszámolója szerint egy tűzgolyó volt látható a hajnali égbolton. A libanoni hadsereg közlése szerint az utasszállító még a levegőben kettétört és a háborgó tengerbe zuhant. A mentőalakulatok egyetlen túlélőt sem találtak.
1300 méter mélyen bukkantak rá az etióp gép fekete dobozaira
Megtalálták a Bejrút közelében hétfőn hajnalban lezuhant etióp utasszállító gép repülési adatait rögzítő fekete dobozokat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.