A per első napjára a bíróság elrendelte a 69 éves Richard Williamson személyes megjelenését - közölte szerdán a testület szóvivője. Hogy a Szent X. Pius Papi Testvériséghez tartozó konzervatív főpap csakugyan elmegy-e a tárgyalásra, azt nem lehet tudni. A jogi eljárást mindazonáltal távollétében is elindítják.
Williamson egy évvel ezelőtt a regensburgi járásban található Zaitzkofen papi szemináriumában vitatta zsidók tömeges legyilkolását a náci diktatúra idején. Nyilatkozata, amelyet egy svéd televíziónak adott, azért is keltett felháborodást, mert XVI. Benedek pápa nem sokkal az ominózus nyilatkozat után feloldotta a Pius Testvériség négy - engedély nélkül fölszentelt - püspökének a kiközösítését. Az érintettek között volt maga Williamson is.
A Vatikán állítása szerint a pápa nem tudott Williamson nyilatkozatáról, amikor a püspököt a kiközösítés alól feloldotta.
Áprilisban kezdődik a holokauszttagadó püspök pere
Az augsburgi járásbíróság április 16-án kezdi meg a holokausztot tagadó brit tradicionalista püspök ügyének tárgyalását.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.