Lange a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) tudósa volt, neve "Nagy Bumm-fizikusként" került be a köztudatba, mivel ő volt a vezetője annak a nemzetközi kutatócsoportnak, amely részletes felvételekkel szolgált az ősrobbanás maradványairól, ezzel bizonyítva, hogy a világegyetem geometriailag sík.
A neves szakember haláláról Jean-Lou Chameau egyetemi elnök emailben értesítette az intézmény dolgozóit. Ebben az állt, hogy a tudós vélhetően öngyilkosságot követett el még pénteken. Lange a közelmúltban mondott le a Caltech fizikai, matematikai és csillagászati részlegének vezetői tisztségéről.
Rendőrségi vizsgálatok szerint Lange csütörtökön jelentkezett be egy szállodába, holttestét másnap reggel találták meg a takarítók, halálát az első jelek szerint fulladás okozta.
Andrew Lange neve leginkább a BOOMERanG nevű programmal forrt össze: az 1998-as kísérletsorozat során 10 napon át hőlégballonra erősített teleszkópot röptettek az Antarktisz felett, hogy tanulmányozzák a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, vagyis azt az elektromágneses sugárzást, amely az egész világegyetemet kitölti. A mikrohullámú háttérsugárzás az ősrobbanás után 380 ezer évvel keletkezett, amikor az atommagok és az elektronok összeálltak atomokká. Szakemberek szerint ez a sugárzás az ősrobbanás elméletének legerősebb bizonyítéka.
Öngyilkos lett Andrew Lange
Meghalt Andrew Lange amerikai fizikus, akinek munkássága révén kiderült: mégiscsak "lapos" a világegyetem. Lange mindössze 52 évesen hunyt el, rendőrségi vizsgálatok szerint saját kezével vetett véget életének.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.