A keddi megmozdulás békésen zajlott, ellentétben a hétfői tüntetésekkel, amikor is több más városban összetűzések voltak az ellenzéki felvonulók és kormánypárti ellentüntetők, illetve a rendőrség között. Két fiatal életét vesztette az ország nyugati részén, Meridában lezajlott összecsapásokban, és kilenc rendőr is megsebesült. Caracasban is voltak hétfőn összetűzések, amelyekben hat diák megsebesült.
Kedden csaknem háromezer caracasi diák a kormány ellenőrzése alatt álló központi tv-csatorna székháza elé vonult, ahol követelte az RCTV csatorna sugárzási jogainak helyreállítását, és elfogultsággal vádolta az állami televízió jelentéseit.
A Radio Caracas Televisiónt (RCTV) arra hivatkozva vették ki még vasárnap a kábeltévés szolgáltatók kínálatából, hogy egy új törvényt megszegve nem közvetítette az elnök beszédeit. Az ellenzéki tüntetések vasárnap óta tartanak a venezuelai nagyvárosokban.
Az RCTV 2007-ben kábelhálózati és műholdas műsorszórásra állt át, mert az állami hírközlési hatóság nem újította meg földi sugárzási engedélyét. Szombat éjfél után nem sokkal azonban megszűnt az adása. A venezuelai médiahatóság igazgatója közölte: több, kábelhálózaton keresztül sugárzó tévétársaság megszegte azt a decemberben elfogadott új törvényt, amely szerint az államfő minden beszédét közvetíteni kell, e társaságok törvénysértő csatornái nem sugározhatnak tovább. Az igazgató megfenyegette a kábeltévés szolgáltatókat azzal, hogy nehéz helyzetben találják magukat, ha nem veszik ki kínálatukból e csatornákat.
Tovább tüntetnek a caracasi diákok
Több ezer caracasi diák vonult fel kedden is a venezuelai főváros utcán, tiltakozva amiatt, hogy a venezuelai hatóságok elnémítottak egy televíziós csatornát, amely rendszeresen bírálta Hugo Chávez államfőt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.