Az al-Kaida nem adta fel azokat a korábbi terveit, hogy vegyi, biológiai, esetleg nukleáris fegyvert használjon Amerika ellen - olvasható Rolf Mowatt-Larssen egykori hírszerző elemzésében. A szakértő úgy jellemezte az al-Kaida vezetőit, mint elszánt és kitartó harcosokat, akik akár évekig várnak, hogy jelentős áldozatokat okozó fegyver birtokába jussanak.
A volt CIA-elemző számos titkos jelentés ismeretében állítja: az al-Kaida eddig sokkal kiterjedtebb módon igyekezett hozzájutni tömegpusztító fegyverhez, mint általában feltételezték. A terrorszervezet a fegyverek megszerzését célzó törekvés mellett szövetségre lép olyan csoportokkal, amelyek forrásokat, illetve szakértelmet nyújthatnak.
Mowatt-Larssen korábban az al-Kaidával és a tömegpusztító fegyverek felkutatásával foglalkozott a hírszerzésnél. Tanulmányában kifejti: ha az al-Kaida vezére, Oszama bin Laden és helyettesei végre akartak volna hajtani kisebb támadásokat, akkor ezeket már kétségtelenül megtehették volna. Meggyőződése, hogy az al-Kaida nem csak a levegőbe beszél, amikor tömegpusztító fegyver bevetésével fenyeget, a terrorhálózat stratégiai céljának tekinti az Egyesült Államok és szövetségesei gazdasági tönkretételét.
A washingtoni kongresszus évekkel ezelőtt szakértői csoportot bízott meg annak felmérésére, hogy az Egyesült Államok mennyire felkészült egy tömegpusztító fegyverrel elkövetett támadás kivédésére. A csoport - amely hamarosan közzéteszi új vizsgálati eredményét - első, 2008 decemberi jelentésében az a figyelmeztetés szerepelt, hogy 2013-ig valószínűleg tömegpusztító fegyverrel végrehajtott terrorista támadás éri Amerikát.
Volt CIA-elemző: az al-Kaidának továbbra is célpont az USA
Az al-Kaida terrorhálózat továbbra is célpontjának tekinti az Egyesült Államokat, nem tett le arról, hogy tömegpusztító fegyvert vessen be Amerika ellen - állapította meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt szakértőjének friss tanulmánya, amelyet a The Washington Post kedden ismertetett.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.