Anna Zizit mexikói tűzoltók emelték ki a törmelék alól, majd fektették hordágyra, a mentőalakulat többi tagja pedig infúziót kötöttek rá.
Az idős asszony dalra fakadt, amint ismét biztonságban érezte magát. A mentőalakulat tagjai először nem hittek a szemüknek, fülüknek, majd sírtak az örömtől. Anna Zizi megmenekülése annál is látványosabb, mert egy egész hetet töltött az épület romjai alatt.
Sarah Wilson, a Christian Aid brit segélyszervezet szóvivője elmondta, hogy a mentőalakulatok korábban tömlőn keresztül vizet juttattak a romok alá az asszonyhoz.
Anna Zizi lehet az utolsók egyike, akiket még ki tudnak menteni Port-au-Prince romjai alól. Az országba vezényelt amerikai katonák kedden figyelmeztettek, hogy a túlélők utáni kutatás a végéhez közeledik.
Túlélőt mentettek ki a romok alól egy héttel a földrengés után
Élve emeltek ki egy hetvenéves asszonyt a mentőalakulatok a haiti főváros egyik székesegyházának romjai alól helyi idő szerint kedden, egy héttel a Port-au-Prince-t romba döntő földrengés után; az idős nő dalra fakadt megmenekülése láttán.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.