Dublin környékén az 1975 és 2004 közötti időszakban számos egyházi kezelésű iskolában, nevelőotthonban és javítóintézetben bántalmazták és szexuálisan zaklatták a növendékeket. A dublini érsekség azonban elhallgatta a tudomására jutott visszaéléseket, mert számára a titoktartás, a botrány elkerülése és az egyház jó hírének a megóvása volt a fő szempont.
A pápát végtelenül lesújtotta a kipattant botrány, és ez ügyben decemberben már fogadta az ír katolikus egyház fejét, Sean Brady bíborost, aki szintén jelen lesz a pápával való februári találkozón, amelyen az ír főpapok is kifejthetik gondolataikat az ügyről. A tervek szerint az ír küldöttség tagjai találkoznak a Római Kúria és a Hittani Kongregáció vezetőivel is.
XVI. Benedek decemberben, amikor fogadta Brady bíborost, jelezte, hogy pásztorlevelet fog küldeni az ír hívőknek a szexuális visszaélésekről. A írásban emellett világosan ki fogja fejteni elképzeléseit arról, hogy az egyház mit válaszoljon a kialakult helyzetre.
Claudio Hummes bíboros, a Klérus Kongregációjának vezetője nemrégiben kifejtette: pártatlanul kell megvizsgálni, hogy kiket terhel felelősség az "oly sok fájdalmat okozó ügy" miatt, és meg kell büntetni a felelősöket.
A dublini érsekség hozzáállását a gyermekbántalmazási ügyhöz, és annak eltussolásához egy novemberben közzétett 700 oldalas jelentés tárta fel. A dokumentum nyomán négy ír püspök nyújtotta be lemondási szándékát az egyházfőnek.
A pápa a Vatikánba rendelte az ír püspököket a pedofilügy miatt
A pápa a Vatikánba rendelte február közepére az írországi püspököket, hogy kifejtse előttük véleményét a római katolikus egyház számára rendkívül szégyenteljes gyermekzaklatási ügyről - közölte szerdán Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.