Négy öngyilkos merénylő meghalt, kettő akkor, amikor működésbe hozta a pokolgépet, kettőt az afgán biztonsági erők öltek meg - közölte a belügyminisztérium. Ahmad Farid, az egészségügy-minisztérium szóvivője szerint a támadásokban tizenhárman sebesültek meg, köztük több civil. A sebesülteket kórházba szállították.
A tálibok szóvivője, Zabiullah Mudzsahid azt mondta, hogy támadásaikkal az elnöki palotát, a pénzügy-, a bányászati- és az igazságügy-minisztériumot, valamint a központi bankot vették célba. Hozzátette, hogy húsz öngyilkos merénylőjük hatolt be a területre, és ott most is harcban állnak. Állítása szerint az egyik merénylő az elnöki palota bejáratánál hozta működésbe a testére szerelt robbanóövet.
A harcok kezdete után más helyszínen is volt robbanás. Az afgán televízió képeket mutatott egy lángban álló bevásárlóközpontról, amelyet a tálibok támadtak meg, és az afgán biztonsági erők körbevettek. Füst gomolygott egy másik bevásárlóközpontnál is, ott a hadsereg mesterlövészei foglaltak el állásokat, hogy felvegyék a harcot. A tévében bemutattak egy kiégett autót, amelyben emberi maradványok látszódtak. Kabul belvárosi utcáit az afgán biztonsági erők lezárták, a terület levegője lőporfüsttel telítődött.
A NATO-erők szóvivője azt közölte, hogy a rendőrség legalább két fegyveres felkelőt megölt egy bevásárlóközpontnál, miután az épületet átfésülték. A tálibok támadása a központi, számos hivatalt magába foglaló biztonsági övezetre összpontosult. A szóvivő hangoztatta, hogy segítik az afgánokat a terület biztosításában.
Összehangolt tálib támadás Kabulban
Öngyilkos merénylőkkel indítottak támadásokat muzulmán szélsőséges tálibok a kabuli elnöki palota és a minisztériumok ellen. Legkevesebb 13 ember megsebesült, négy merénylő meghalt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.