David Trimble, a kormánykoalícióban részt vevő Ulsteri Unionista Párt (UUP) elnöke, Észak-Írország korábbi miniszterelnöke kijelentette vasárnap este: Robinson elveszítette szavahihetőségét. Arra számít, hogy a kormányfő "néhány napon belül" lemond hivataláról - mondta Trimble a BBC-nek adott interjúban.
A miniszterelnök azt követően került kellemetlen helyzetbe múlt hét végén, hogy kiderült: felesége, a 60 éves Iris Robinson 2008-ban viszonyt folytatott egy akkor 19 éves fiatalemberrel. Súlyosbítja a dolgot, hogy az illetőnek - politikai befolyását felhasználva - anyagi támogatást szerzett étterme megnyitásához.
Iris Robinson tagja mind az északír, mind pedig a londoni parlamentnek. Az affér kipattanása nyomán mindkét mandátumát vissza kell adnia, és távoznia kell a protestáns Demokratikus Unionista Pártból (DUP) is. A botrány a férjét is érinti, aki állítólag tudott a fenti ügyekről, bár ő maga tagadja, hogy tudomása lett volna felesége kétes üzleti ügyeiről.
Robinson vasárnap késő este bejelentette, hogy feleségét beszállították egy belfasti klinikára, ahol pszichiátriai kezelést kap. Az asszony a hírek szerint hosszabb ideje súlyos depresszióval küzd. Peter Robinson olyan kormány élén áll, amelyben a korábbi ellenségek, a protestáns DUP és a katolikus Sinn Féin együtt vesznek részt. Lemondása előrehozott választásokat eredményezhet Észak-Írországban.
Botrány az északír kormányfő feleségének szeretője körül
Lemondásra szólították fel Peter Robinson északír kormányfőt a feleségét övező botrányos ügy miatt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.