Iván Gábor, aki Kiss Tibort váltotta a képviselet élén, közölte, hogy e hónaptól tavasz végéig nagyjából negyven fővel növelik a létszámot, így a magyar elnökség idején mintegy 190-en lesznek, többségükben diplomaták, és körülbelül 70 főt tesz majd ki az adminisztratív, kisegítő személyzet.
Eredetileg 211 főben húzták meg a felső határt, de akkor még azzal az eshetőséggel is kellett számolni, hogy nem lép életbe az uniót megreformáló Lisszaboni Szerződés. A szerződést azonban végül ratifikálták, és annak értelmében megerősödött az új kül- és biztonságpolitikai főképviselő - a brit Catherine Ashton - jogköre, így a félévente változó soros elnöklő országnak kevesebb kül- és biztonságpolitikai feladatot kell ellátnia.
A több ezer fős uniós külügyi szolgálat létrehozásának előkészítését Ashton irányításával már megkezdte az a munkacsoport, amelyben szerepet kap a most elnöklő Spanyolország, a spanyolokat követő Belgium, valamint az elnökségi trió harmadik tagja, Magyarország képviselője is.
A magyar állandó képviselet eddigi épületében egyébként már nem fér el mindenki, így többen átköltöznek egy közeli irodaházba, amelyet kifejezetten a magyar elnökség ellátásának céljára újítottak fel.
A "felkészülési üzemmódot" a képviseletvezető - a külügyminisztérium eddigi szakállamtitkára - úgy érti, hogy a Brüsszelben dolgozó magyar diplomaták, miközben továbbra is a magyar érdekeket képviselik, olyan szemmel is nézik az uniós munkacsoportok tanácskozásait, hogy milyen sajátos kihívásokkal jár az elnöklés, az ülések vezetése és a munkaanyagok előkészítése a 27 uniós tagállam kormányát összefogó Tanácsban.
Iván Gábor beszámolt arról is, hogy Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács elnökének - ezt a tisztséget szintén a Lisszaboni Szerződés teremtette meg - a magyar Martinusz Zoltán lett a helyettes kabinetfőnöke. Martinusz korábban magyar NATO-nagykövet volt, majd az EU eddigi kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, Javier Solanának a főtitkárságán dolgozott a nyugat-balkáni ügyek igazgatójaként.
Készülődnek az elnökségre a magyarok Brüsszelben
A 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre való "felkészülési üzemmódban" működik ez év elejétől a brüsszeli magyar állandó EU-képviselet - mondta Iván Gábor, a misszió új vezetője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.