Mint az EU brüsszeli végrehajtó szervének egyik friss közleménye emlékeztet rá, a díj azokat a városokat részesíti elismerésben, amelyek élen járnak a környezetbarát városi életmód kialakításában. A díj első nyerteseként idén Stockholm, majd jövőre Hamburg viselheti a címet. Ugyanakkor máris versenybe lehet szállni a 2012. és 2013. évi díjért, melynek "célja elősegíteni, hogy az európai városok kellemesebb, egészségesebb, élhetőbb lakóhelyekké váljanak".
Az Európa Zöld Fővárosa címért minden, legalább 200 ezer lakosú város pályázhat a 27 EU-tagállamban, a tagjelölt országokból (Törökország, Macedónia, Horvátország), valamint az Európai Gazdasági Térség (Izland, Norvégia, Liechtenstein) országaiból. Azon országok esetében, ahol egy város lakossága sem éri el a 200 ezret, az ország legnagyobb városa pályázhat.
A jelentkezési határidő február 1. Az eredményhirdetésre októberben, az idei zöld főváros Stockholmban kerül majd sor. Egy friss felmérés egyébként nem Stockholmot, hanem Koppenhágát minősítette a leginkább környezetbarátnak a legnagyobb európai városok közül. A vizsgálat a levegő tisztáságát, a víz-, szennyvíz- és szemétkezelést, a szén-dioxid-kibocsátást, az épületek környezetbarát jellegét, valamint a környezetvédelmi és közlekedési politikát osztályozta. Stockholm az összesített listán a második helyre került, de például a közlekedési politika kategóriájában a legzöldebbnek bizonyult.
Zöld uniós fővárosokat is keres az EU
Az idei évtől nemcsak kulturális, hanem környezetbarát, zöld "fővárosa" is van az Európai Uniónak, és az Európai Bizottság már keresi azokat a városokat, amelyek 2012-ben és 2013-ban lehetnek Európa Zöld Fővárosai.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.