A Le Monde igazgatósága közölte, hogy január 7-én a www.lemonde.fr címen interneten ingyen olvasható lesz a lap teljes kiadása. A munkabeszüntetésre kedden szólított fel a karbantartás és szállítás területén dolgozó munkavállalókat képviselő CGT-SGLCE szakszervezet.
A szakszervezet tiltakozását fejezte ki a Le Monde igazgatóságának bejelentett szándéka ellen, amelynek értelmében egy meg nem nevezett spanyol üzleti csoportnak eladják a Párizs környéki Ivryben működő nyomdát. A szakszervezet a munkavállalók állását félti a lépéstől. A nyomda dolgozói azt követelik, hogy a Le Monde őrizze meg többségi tulajdonrészét az újság előállításában, és korszerűsítse nyomdáját.
A Le Monde 2009 elején erősítette meg azt a szándékát, hogy megválik 270 munkavállalót foglalkoztató nyomdájától. A Le Monde Imprimerie állítja elő a Les Echos című gazdasági lapot és az ingyenes Direct Matint is, amelyeket nem érint a munkabeszüntetés, valamint a Journal du Dimanche című vasárnapi újságot.
Egyébként szerdán Franciaország északi harmadában a többi francia lap sem jelent meg a SGLCE szakszervezet tagjainak sztrájkja miatt. Utóbbiak a nyomdák megbénításával tiltakoznak az ellen, hogy a munkaadók kilátásba helyezték: nem újítják meg az ágazatban a határozott időtartamú munkaszerződések egy részét.
Sztrájk miatt két napja nem jelenik meg a Le Monde
Második napja nem jelent meg szerdán a Le Monde című francia napilap a munkavállalók sztrájkja miatt, akik a lap nyomdájának egy spanyol befektető csoportnak tervezett eladása ellen tiltakoznak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.