A 25 éves Hla Hla Vin szabadúszó státusú, és egy televíziónak dolgozott. Szeptemberben tartóztatták le, miután ellátogatott egy pakokkui buddhista kolostorba - közölte a Riporterek Határok Nélkül (RSF) és a Mianmari Médiaszövetség.
A pakokkui bíróság december 31-én 20 évi börtönbüntetésre ítélte, az őt kísérő nőt pedig 26 évi börtönre. A két szervezet közleményében elítélte a bírósági döntést, amelyet hivatalos forrásból egyelőre meg nem erősítettek meg.
"Felháborít bennünket ennek a fiatal nőnek az elítélése" - írta közleményében a két szervezet, hozzátéve, hogy az újságírónő a norvégiai székhelyű Democratic Voice of Burma (Burma Demokratikus Hangja) nevű televíziónak dolgozik.
"Az emberek az idei választási évben a nyitás és a jó szándék jeleit várták a juntától, de a videós újságírónőre kimondott rendkívül szigorú ítélet és a junta vezetőjének minapi fenyegető kijelentései kevés reményt hagynak a választások szabadságát illetően" - áll a közleményben.
Than Sve tábornok-államfő hétfőn arra kérte a lakosságot, hogy "jól válasszon" az ez évre ígért választásokon, amelyek pontos időpontját még nem tűzték ki.
A 2007. évi tüntetésekben való részvétel gyanújával és az országra 2008 márciusában lecsapó Nargis ciklon áldozatainak megsegítésére szervezett nem hivatalos akciók miatt számos katonát, szerzetest, diákot és újságírót ítéltek súlyos büntetésekre. Az ellenzék vezéralakja, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji az elmúlt húsz évből több mint tizennégyet töltött fogságban.
Húszévi börtönre ítéltek egy mianmari videós újságírónőt
Húszévi börtönre ítéltek a katonai junta vezette Mianmarban (Burma) egy videós újságírónőt - közölték szerdán újságíró-szervezetek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.