Amennyiben helytálló Ju Mjung Hvan feltételezése, az azt jelenti, hogy Észak-Korea nem gondolta komolyan nukleáris ambícióinak feladását, amikor aláírta az 1994-es megállapodást. A paktum véget vetett annak a válságnak, amelyet a plutóniumon alapuló atombomba készítésének terve váltott ki. Az észak-koreai urániumprogramról az első gyanú 2002-ben merült fel, amikor egy amerikai tisztviselő azt állította, hogy Észak nem hivatalos formában elismerte titkos programját.
Phenjan hosszú időn keresztül tagadta az urániumdúsító törekvéseiről szóló vádakat, de tavaly májusban, amikor második atomrobbantása nyomán ismét válság alakult ki, a helyzetet még azzal is élezte, hogy elismerte a program létezését, és megerősítette, hogy uránium dúsítására irányuló kísérlete sikerrel járt. Hogy mikor kezdte el a programot, arról nem közölt részleteket.
"Úgy tűnik, hogy Észak urániumdúsítási programját közvetlenül az 1994-es megállapodás után, de legkésőbb 1996-ban kezdte meg" - mondta Ju a Yonhap hírügynökségnek adott interjúban, de arról nem beszélt, milyen bizonyítékra alapozza állítását, amelyet utóbb minisztériuma is megerősített. A hírügynökség kommentárjában megjegyzi: ha Phenjan valóban a kilencvenes években látott hozzá urániumprogramjához, akkor a feltételezettnél előbbre tart, mert senki nem gondolta, hogy ilyen régóta foglalkozik vele.
Ju az interjúban nem tért ki arra, hogy Észak-Korea mennyi dúsított uránt használhatott fel atomfegyver előállításához. Az 1994-es megállapodásban Phenjan beleegyezett abba, hogy befagyasztja programját, majd leszereli atomreaktorát az amerikai gazdasági támogatásért és diplomáciai elismerésért cserébe. A paktum 2002-ben értelmét vesztette, amikor Washington megvádolta Észak-Koreát, hogy titkos urániumprogramon dolgozik. Egyébként a közvélekedés szerint a kommunista ország legkevesebb fél tucat atombombához elegendő dúsított plutóniummal rendelkezik.
Dél-Korea szerint Észak-Korea megsértett egy 1994-es megállapodást
A dél-koreai külügyminiszter egy szerdai interjúban azzal vádolta meg Észak-Koreát, miszerint urániumdúsítási programját nem sokkal azután kezdte meg, hogy 1994-ben megállapodott Washingtonnal atomfegyverprogramja leállításáról.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.