Artur Wrona krakkói ügyész tájékoztatása szerint a svéd férfi két lengyel társa kíséretében tavaly tavasszal felkereste az emlékhelyet, majd megbízta őket azzal, hogy lopják el a fémből készült, mintegy ötméteres "Arbeit macht frei" (A munka szabaddá tesz) feliratot. Erre december 18-án került sor.
A tetteseket - a két említett és három másik lengyel visszaeső bűnözőt - három nappal később elfogták, s ők be is vallották a lopást. Mind az öten előzetes letartóztatásban vannak. A svéd férfi kilétéről Lengyelország tájékoztatta Svédországot - mondta Wrona, aki szerint a felirat visszakerülhet a helyére még január 27., a tábor felszabadításának 65. évfordulója előtt.
Svéd megrendelőnek lopták el az auschwitzi feliratot
A lengyel ügyészség megerősítette szerdán, hogy egy svéd férfi megrendelésére lopták el december közepén az auschwitzi koncentrációs tábor kapuján lévő hírhedt feliratot.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.