"Több száz katona és több tucatnyi páncélozott jármű tart Teherán felé. A járművek egy része olyan, amilyeneket utcai zavargások ellen szoktak bevetni" - olvasható a Dzsarasz című weboldalon, amelynek értesülését a brit hírügynökség egyelőre nem tudta ellenőrizni. A honlap szerint már egyébként is erős katonai jelenlét tapasztalható a főváros több terén a tervezett tüntetésre készülve.
Az iráni rendőrfőkapitány figyelmeztette szerdán Muszavi híveit, hogy a hatóságok már nem tűrnek el semmilyen tüntetést. Mindeközben a konzervatív iráni vezetés erődemonstráció céljából állami szervezésű nagygyűlések sorozatát rendezte meg hétfőtől kezdődően szerte az országban. Voltak olyan részvevői ezeknek a megmozdulásoknak, akik Muszavi, valamint a mérsékeltebben reformer, szintén volt elnökjelölt Mehdi Karubi kivégzését követelték.
Az IRNA állami hírügynökség szerdán jelentette, hogy e két ellenzéki vezető elhagyta Teheránt, és egy észak-iráni városba, a Kaszpi-tenger partján elterülő Mazanderan tartomány Kelar-Abadba utazott. Kénytelen voltak elmenekülni Teheránból, mert az emberek a megbüntetésüket követelték, mivel mindketten "főszerepet vállaltak a (júniusi elnök)választás után az erőszak szításában" - jelentette az IRNA.
A Raheszabz ellenzéki portál - igaz, szintén az IRNA-ra hivatkozva - azt írta, a két politikust a hírszerzési minisztérium és a Forradalmi Gárda emberei vitték magukkal, a hivatalos magyarázat szerint azért, hogy megvédjék őket a népharagtól.
Karubi fia, Hoszein cáfolta a hírt rögtön azután, hogy az megjelent. "Apám és Muszavi Teheránban vannak. Az IRNA jelentése minden alapot nélkülöz" - közölte a Parlemannews című mérsékelt portállal. Apja honlapján, a Sahamnews című weboldalon hozzátette, szerda este találkozott apjával Teheránban.
Katonák és páncélozott járművek tartanak Teherán felé?
Katonai egységek és páncélozott járművek tartanak Teheránba - jelentette csütörtökön egy iráni ellenzéki honlap. A tüntetési tilalom ellenére erre a napra terveztek demonstrációt a fővárosba Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezető támogatói.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.