Peter Moore-t, aki egy amerikai cég alkalmazásában információ-technológiai tanácsadóként dolgozott, 2007 májusában rabolta el egy negyven fős fegyveres csoport Bagdadban, az iraki pénzügyminisztérium épületéből, négy brit biztonsági őrrel együtt. Az emberrablók, akik egy síita milícia tagjai voltak, iraki rendőri egyenruhát viseltek. A biztonsági őrök közül hármat agyonlőttek; földi maradványaikat az idén szállították vissza Nagy-Britanniába. A brit külügyminisztérium tudomása szerint a negyedik biztonsági őr sem él már, de az ő holtteste még nem került elő.
David Miliband brit külügyminiszter, aki szerdai londoni sajtóértekezletén jelentette be a brit túsz szabadon bocsátását, részleteket nem ismertetett a szabadulás körülményeiről. Miliband csak annyit mondott: az iraki kormány nemzeti megbékélési programot kezdeményezett azokkal a fegyveres csoportokkal, amelyek készek lemondani az erőszakról, és ez a folyamat tette lehetővé Moore kiszabadulását. Hozzátette: a brit kormány soha sehol nem tesz "érdemi engedményeket túszejtőknek", és ebben az adott esetben sem tett ilyesmit.
A brit külügyminiszter szerint "nem is kérdéses", hogy a megbékélési program szolgált a brit túsz szabadon engedéséről hozott döntés alapjául. Miliband közölte, hogy Peter Moore "kiváló egészségnek örvend", és jelenleg a bagdadi brit nagykövetségen tartózkodik.
Gordon Brown brit miniszterelnök szerdai nyilatkozatában "óriási megkönnyebbüléssel" nyugtázta a brit túsz szabadulását. Brown követelte, hogy az emberrablók az ötödik brit túszt, Alan McMenemyt is juttassák vissza Nagy-Britanniába.
Miliband a szerdai sajtótájékoztatón megerősítette azonban, hogy a brit külügyminisztérium tudomása szerint McMenemyt - aki annak idején Moore testőreként dolgozott - a túszejtők már megölték. A minisztérium e véleményét közölte a családdal is - mondta a brit külügyminiszter.
Két év után szabadult egy brit túsz Irakban
Több mint két évi fogság után kiszabadult egy brit túsz Irakban - közölte szerdán a brit külügyminisztérium.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.