A hírek szerint egy nigériai illetőségű férfi közvetlenül landolás előtt próbálta meg meggyújtani a nála levő robbanóanyagokat. Az utasok azonban észrevették, mire készül és leteperték. A 278 utast szállító gép végül rendben leszállt a detroiti repülőtéren. A férfit őrizetbe vették, kihallgatása jelenleg is folyik. Amerikai sajtójelentések szerint azt közölte a nyomozókkal, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel, és a nála levő robbanóanyagokat, illetve a robbantás végrehajtását segítő útmutatókat Jemenben szerezte be.
Az Airbus 330-as típusú gép Nigériában szállt fel, megállt Amszterdamban, és ezt követően indult Detroit felé. A Szövetségi Repülésügyi Hatóság (FAA) szóvivője elmondta, hogy a járaton nem történt semmi rendkívüli, amíg a gép meg nem kezdte az ereszkedést a detroiti repülőtér közelében. A fedélzeten ekkor bekapcsolt a tűzjelző berendezés, és a pilóta vészjelzést adott le, de rövidesen biztonságban letette a gépet. A járművet a repülőtér egy félreeső területére vitték, ahol a csomagokkal együtt átvizsgálják.
Peter King, a képviselőház belbiztonsági bizottságának republikánus elnöke azt mondta, hogy a gyanúsított egy 23 éves nigériai férfi, és súlyosan megsérült, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, amikor megpróbálta működésbe hozni a robbanószerkezetet.
Megpróbált felrobbantani egy utas egy amerikai repülőgépet
Megpróbálta felrobbantani egy nigériai utas a Delta-Northwest Airlines amerikai légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó járatát pénteken, de a robbanószerkezet felmondta a szolgálatot - közölték névtelenséget kérő amerikai nemzetbiztonsági tisztviselők. Egy fehér házi tisztviselő szerint terrortámadási kísérlet történt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.