Bagdadban eleinte cáfolták a hírt, később azonban Ahmed Ali al-Kafadzsi iraki belügyminiszter-helyettes megerősítette az iráni behatolás tényét, hozzátéve, hogy a pénteki eset már a sokadik volt a héten. "... tizenegy iráni (katona) jött át az iráni-iraki határon, s ellenőrzése alá vette az ottani olajkutat. Felhúzták az iráni lobogót, és most is ott vannak" - mondta. Hangsúlyozta, hogy az iraki kormány nem tesz katonai lépéseket, de megfelelő diplomáciai választ készül adni a kialakult helyzetre.
Ali ad-Dabbag iraki kormányszóvivő az "iraki szuverenitás megsértésének" nevezte, hogy az iráni katonák átvették a Fakk olajmező feletti ellenőrzést. Hozzátette: Irak az iráni katonák azonnali távozását követeli a 4. számú olajkúttól, de diplomáciai és békés megoldást keres a kérésre. Dabbag határidőt nem szabott a távozásra, és azt sem közölte, Irak mit tesz, ha a kérését nem teljesítik.
Az olaj világpiaci ára enyhén megemelkedett azt követően, hogy az al-Arabíja hírtelevízió elsőként beszámolt a behatolásról. Az ügyben rendkívüli ülésre hívták össze a Núri al-Máliki kormányfő vezette iraki nemzetbiztonsági bizottságot. Az Iráni Nemzeti Olajtársaság később Teheránban cáfolta az incidensről szóló híreket, más hivatalos források azonban nem nyilatkoztak az ügyről.
Az iraki belügyminiszter-helyettes elmondása szerint a Bagdadtól 300 kilométerre délkeletre, Majszán tartományban lévő Fakka olajmező egyik kútjáról van szó, amely a határtól mintegy háromszáz méterre iraki területen van. A olajmezőn megosztott kitermelés zajlik, azaz mindkét oldalról szivattyúznak belőle kőolajat, a szóban forgó 4-s számú kutat azonban Irak a magáénak tartja.
Egy amerikai tisztségviselő Washingtonban neve elhallgatását kérve azt mondta, hogy hasonló incidensek máskor is előfordultak már az iráni-iraki határon, amelyet máig nem jelöltek ki egyértelműen a két ország 80-as években vívott brutális háborúja óta. Az amerikai forrás szerint az iraki biztonsági erők a térségben vannak, de az incidensben egyetlen lövés sem dördült el.
Iraki-iráni határmenti villongás
Iráni katonák pénteken behatoltak Irak területére, s ott elfoglalták egy vitatott hovatartozású déli olajmező egyik kútját, Irak azonnali távozásra szólította fel a katonákat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.