A lövöldözés 57 éves gyanúsítottját letartóztatták, és miután pszichiátriai problémákkal küzd, rendőri felügyelettel kórházba szállítottak - közölte az osztrák rádió és televízió (ORF) internetes honlapján. A vöröskereszt tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy 42 éves nő, a bíróság alkalmazottja. Az áldozatot a fején érte a lövés.
A jelek szerint a férfi egy bírónőt keresett, de az alkalmazott feltartóztatta - közölte a rendőrség. A tettes szerint a bírónő őt igazságtalanul érintő döntést hozott válása ügyében, a férfi korábban többször is kifogásolta a határozatot. Mint kiderült, a támadás napján akadálytalanul bejutott az épületbe, egészen a bírónő irodájáig. A bírónő éppen egy tárgyalást vezetett, és nem kizárt, hogy ez mentette meg az életét.
Az osztrák felsőbíróságokon már évekkel ezelőtt bevezették a fémdetektoros beléptetési rendszert, de az alacsonyabb fokú igazságszolgáltatási szerveknél, mint amilyen a hollabrunni kerületi bíróság is, csak alkalmanként rendelik el a látogatók biztonsági ellenőrzését. A lövöldözés napján nem volt ellenőrzés, és még portást sem volt szolgálatban az épületben.
Az osztrák hírügynökség körkérdése szerint az elmúlt évben több mint 92 ezer fegyvert és más veszélyes tárgyat koboztak el ausztriai bíróságok bejáratánál, ebből 299 volt lőfegyver. Néhány órával a történtek után a helyszínre érkezett Claudia Bandion-Ortner igazságügyi miniszter, és kijelentette, hogy felülvizsgálják a bíróságok biztonsági előírásait.
Lövöldözés egy osztrák bíróságon
Lövések dördültek el az alsó-ausztriai Hollabrunn bíróságán szerdán, egy ember meghalt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.