Egy dél-koreai rádióadó, amely az Észak-Koreában zajló eseményekről igyekszik minél több információt szerezni, úgy tudja, a 67 éves Kim már csak minden másnap képes dolgozni. A rádió állítása szerint ezt egy "magas szintű észak-koreai forrásból" tudta meg, mint ahogy azt is: Kim betegsége az elmúlt hónapban jelentősen rosszabbodott. Dél-koreai hivatalos körök nem erősítették meg a rádió értesülését.
Az észak-koreai vezető egészségi állapotának alakulását a média megkülönböztetett figyelemmel kíséri, hiszen ha a teljhatalommal rendelkező Kim úgy halna meg, hogy nem nevezte meg utódát, elkeseredett hatalmi harc alakulhat ki Észak-Koreában. Kimet tavaly szélütés érte, és vesepanaszai is támadtak.
Súlyos gégegyulladásban szenved Kim Dzsong Il
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető súlyos gégegyulladásban szenved, ami vélhetően annak tudható be, hogy rengeteget dohányzik és nagy mennyiségben fogyaszt alkoholt - jelentette szerdán egy szöuli rádióállomás.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.