A tárca közlése szerint mind a heten különösen veszélyeztetettek voltak általános egészségügyi állapotuk miatt. Hárman közülük vasárnap hunytak el, a másik négy pedig hétfőn.
Az országban így összesen 25-re emelkedett a H1N1-es vírus halálos áldozatainak a száma a világjárványt okozó új vírus május végi romániai megjelenése óta. A laboratóriumi vizsgálatok alapján jelenleg több mint 4800 újinfluenzás beteg szerepel nyilvántartásban.
Az elmúlt huszonnégy órában 136-tal nőtt a betegek száma. Az influenza új típusa továbbra is a fővárosban, Bukarestben terjed a leggyorsabban. Romániában már elkezdődött az ingyenes oltási kampány, de a sajtó szerint sokan nem vállalják beoltásukat, tartva az esetleges mellékhatásoktól.
Ettől a héttől kezdve kiterjesztették az ingyenes oltásra jogosultak körét Romániában, így hétfőtől a krónikus betegek is térítés nélkül kaphatják meg a vakcinát.
H1N1: heten haltak meg Romániában
Romániában az elmúlt két napon hét személy halt meg az új típusú influenzában - közölte kedden az egészségügyi minisztérium.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.