Az alkotmánybíróság által pénteken elrendelt intézkedés nyomán vasárnap estig a Romániában leadott és érvénytelennek nyilvánított szavazatokat számolták újra. Ezek között 2137 érvényes voksot találtak, ebből 1169 Basescué, a vele szemben csupán 70 ezer szavazattal alulmaradt szociáldemokrata Mircea Geoana pedig 968 voksot kapott. A választás eredményét a Szociáldemokrata Párt (PSD) óvta meg a taláros testületnél, a választás második fordulójának a megismétlését kérve.
Az érvénytelen szavazatok újraszámolását hétfő délutánig kell befejeznie a Központi Választási Irodának (BEC), amelynek már csak a külföldön leadott és érvénytelenített voksokat kell feldolgoznia. Az alkotmánybíróság még nem hozott végleges döntést a szociáldemokraták kérése ügyében.
A PSD szerint azonban ez az intézkedés nem elég az általuk kifogásolt "választási csalás" leleplezése érdekében. Ők azt kérik, hogy a választói névjegyzékben szereplő és szavazó emberek személyi számát vessék össze a nem lakhelyükön szavazó polgárok személyi számával, mert ezáltal lehetne kiszűrni az esetleges többször voksolókat.
A szociáldemokraták a hitelességi vizsgálat elvégzését is kérik azokon a nyilatkozatokon, amelyeket a nem lakhelyükön szavazók töltöttek ki. Ebben a nyilatkozó polgároknak saját felelősségükre kellett kijelenteniük, hogy nem szavaztak többször. A Basescut támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) vezetői szerint a PSD újabb kérése azt jelzi, hogy képtelenek beletörődni vereségükbe.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői ismét találkoztak vasárnap a PD-L küldöttségével, amellyel a közös kormányzás lehetőségéről tárgyaltak. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a találkozót követően elismerte, hogy jelenleg csak két politikai erő alkotta "szűk körű" kormánykoalíció létrehozása is elképzelhető. A PD-L és az RMDSZ a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is bevonná a koalícióba, de a liberálisok maguknak követelik a miniszterelnöki tisztséget, amit a demokraták nem hajlandók elfogadni.
Romániai elnökválasztás: Basescunak kedvez az újraszámolás
Traian Basescunak kedvez a romániai elnökválasztás decemer 6-i második fordulójában leadott és érvénytelennek nyilvánított több mint 134 ezer szavazat megvizsgálása és újraszámolása.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.