A The New York Times értesülése szerint az amerikai hírszerzés (CIA) egy drónja által végrehajtott támadásban Szaleh el-Szomalit érte halálos találat. Szomali az al-Kaida több merényletéért is felelős, továbbá ő ápolta a kapcsolatokat a kelet-afrikai iszlám terrorcsoportokkal.
Az amerikai média szerint elképzelhető, hogy a támadásban az al-Kaida egy másik tagja is életét vesztette. Ez az illető a Líbiából származó Abu Dzsaha al-Libi, aki október végén az interneten keresztül a dzsihád, azaz a "szent háború" Kína elleni kiterjesztésére szólított fel a muzulmán ujgurok Peking általi elnyomása miatt. Az ABC televízió szerint a támadás múlt kedden történt, az áldozatokról azonban nem adtak ki hivatalos közleményt.
A légicsapás része az amerikai hadsereg hadműveletének, amelyet Pakisztán törzsi ellenőrzésű területein az al-Kaida és az iszlamista tálib mozgalom ott rejtőzködő tagjai ellen indítottak. A pakisztáni biztonsági erők a helyi média közlése szerint a hétvégén Kurram törzsi területeken összesen 22 felkelőt öltek meg. A Geo televízió szerint a térségből számos al-Kaida-tag és tálib felkelő menekül a pakisztáni szárazföldi csapatok harci helikopterekkel támogatott offenzívája elől.
Pakisztánban megölték az al-Kaida egyik vezetőjét
Feltehetőleg az al-Kaida terrorhálózat egyik magas rangú vezetője is meghalt egy amerikai robotrepülőgép által végrehajtott légitámadásban Pakisztán és Afganisztán határterületén.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.