A Magyarország ösztönzése a jogállamiság tiszteletben tartására, a külföldi befektetők tisztességes kezelésére és a szabad, független sajtó előmozdítására című határozatot a képviselőház 333 igen szavazattal 74 ellenében fogadta el.
A Joe Donnelly képviselő által jegyzett és hét további indianai képviselő támogatásával beterjesztett határozat első pontja szerint a képviselőház elítéli az ORTT-nek a frekvenciapályázatokról hozott közelmúltbeli döntéseit. A második pont azt tartalmazza, hogy a képviselőház a jogállamiság tiszteletben tartására és a külföldi befektetőkkel való tisztességes bánásmódra ösztönzi a Magyar Köztársaságot. A harmadik, utolsó pont szerint a képviselőház arra ösztönzi Magyarországot, hogy tartsa fenn a szabad és független sajtó iránti elkötelezettségét.
A határozat preambulumában egyebek mellett az szerepel, hogy az Egyesült Államok több mint 9 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon 1989 óta; az Egyesült Államok a negyedik legnagyobb és a legnagyobb nem európai külföldi befektető.
A szöveg hivatkozik a Financial Times üzleti lap 2009. november 6-i cikkére, amely szerint a rádiós frekvenciapályázatokról szóló döntés előtt magukat az MSZP és a Fidesz képviselőinek nevező személyek keresték meg a szóban forgó két rádióállomást, amelyeknek alkut ajánlottak: akkor hosszabbítják meg számukra a működési engedélyeket, ha a pártok a cégek vagyonából 50 százalékot kapnak. A rádiók visszautasították a zsarolási kísérletet, amelyet követően az MSZP-s és a fideszes ORTT-tagok a működési engedélyeket két másik, politikai kötődésű pályázónak szavazták meg.
A határozattervezet szerint a külföldi vállalatokkal szembeni tisztességtelen eljárás elijeszti a befektetőket és akadályozza Magyarország gazdasági növekedését, ezzel szemben a jogállamiság, továbbá a szabad és független sajtó tiszteletben tartása fokozza a befektetői bizalmat Magyarország iránt.
Dennis Kucinich demokrata párti ohiói képviselő, a kongresszus magyar baráti csoportjának elnöke - aki nemmel szavazott - felhívta a figyelmet: Magyarországon vizsgálat kezdődött a rádiópályázatok odaítélése ügyében és ügyészi eljárás várható. A politikai élet tagjai minden oldalról aggodalmukat fejezték ki a rádióengedélyek kiadásának módját illetően, és egy amerikai központú médiavállalat pert indított egy magyar bíróságnál. "Akkor miért kérjük Magyarországot, hogy tartsa tiszteletben a jogállamiságot és bánjon tisztességesen a külföldi befektetőkkel, amikor éppen ezt teszi?" - kérdezte a politikus, aki a határozat képtelenségéről igyekezett meggyőzni képviselőtársait.
Kucinich kifejezte meggyőződését: nem szabadott volna beterjeszteni a képviselőházban ezt a határozatot, amely elítéli Magyarországot, az Egyesült Államok egyik legerősebb, a demokrácia mellett kiálló szövetségesét. A politikus leszögezte: a képviselőház nem engedheti meg, hogy egy szervezet vitatott döntése nyomán bármilyen módon vagy formában elutasítsa az Egyesült Államok és Magyarország közötti történelmi kapcsolatokat és barátságot. Érvei azonban nem győzték meg a képviselők nagy többségét.
A washingtoni magyar nagykövetség a határozat kapcsán kibocsátott állásfoglalásában rámutatott: az ORTT független testület, a magyar kormánynak nincs beleszólása a rádiós engedélyek odaítélésébe, nem tudja befolyásolni a testület döntéseit. Magyarország kiemelt figyelmet fordít a külföldi befektetőkkel - köztük több mint 600 amerikai vállalattal - való tisztességes bánásmódra és az üzletbarát jogi környezet biztosítására - tartalmazza az állásfoglalás.
Az amerikai képviselőház elítélte az ORTT döntéseit
Az amerikai törvényhozás alsóháza, a képviselőház kedden nem kötelező érvényű határozatban ítélte el a magyar Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) legutóbbi rádiós műsorszolgáltatási döntéseit, egyben a jogállamiság tiszteletben tartására ösztönzi Magyarországot.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.