Mint Jelena Szedih, a kormányfő személyi fodrásza közölte: már elkezdték annak számbavételét, hogy milyen változtatásokat hajtsanak végre Timosenko külső megjelenésén, s dolgoznak az új arculatán. Ugyanakkor – tette hozzá – nem módosítanak gyökeresen a politikus imázsán – olvasható Timosenko személyes honlapján.
Szedih szerint radikális arculatváltás már csak azért sem jöhet szóba, mert Julija Timosenko világszerte ismert politikus. Különösen érvényes ez a hajfonatára, amely a miniszterelnök erős és karizmatikus attribútuma. Nem véletlenül járt be az utóbbi években a Julija-féle hajfonat diadalutat a világ kifutóin és színpadain Londontól Sydneyig – fogalmazott a fodrász. Hasonló hajkoronával jelent meg például Naomi Campbell szupermodell vagy Kylie Minogue popénekesnő – emlékeztetett Szedih, megjegyezve, hogy néha azon is változtatni kell, ami a legjobbnak tűnik.
Timosenkónál azonban nagyon egyenletes lesz az új imázshoz való átmenet, tehát senki ne számítson rövid frizurára, sötét hajszínre, vagyis a folyamat – a hajszobrász szavaival – inkább lesz evolúciós, mint revolúciós, azaz forradalmi.
Arculatváltásra készül Timosenko
Külső megjelenésének a megújítását tervezi a jövő januári elnökválasztásra készülő Julija Timosenko ukrán miniszterelnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.