"A globális gazdasági válság átmenetileg kiszorította a közérdeklődés első vonalából a klímaváltozás témáját. De most a recesszió kezd visszahúzódni, és arra számítunk, hogy a koppenhágai csúcsértekezlet megint az érdeklődés homlokterébe hozza a globális felmelegedés várható következményeit" - idézi a cég közleménye Jonathan Bankst, a Nielsen európai kutatási igazgatóját.
Míg két évvel ezelőtt a magyar megkérdezettek 30 százaléka tartotta nagyon problematikusnak a globális felmelegedés következményeit, addig idén ősszel már csak 21 százalékuk. Ötvennégy ország átlagában most 4 százalékponttal kisebb, 37 százalék azok aránya, akiket erősen aggaszt a klímaváltozás - olvasható a közleményben. Összességében azonban a magyarok jelentős része, 70 százaléka aggódik a környezetért, s csupán 3 százalék nem lát semmilyen problémát azzal kapcsolatban.
Az aggódók közül a legtöbben - 94 százalék - a levegő szennyeződésétől tartanak valamilyen szinten, míg a víz szennyeződését 93 százalék, a klímaváltozást 82 százalék tartotta aggályosnak. A globális ragsorban ugyanez a három területet ugyanebben a sorrendben szerepel.
A klímaváltozás elleni küzdelemben a magyarok legnagyobb része, 44 százaléka szerint szükség lenne olyan, kormányok által kezdeményezett kutatásokra, melyek során kevésbé környezetszennyező autókat fejlesztenének ki, vagy a megújuló energiaforrások területére koncentrálnának. A megkérdezettek 38 százaléka úgy vélte, hogy a kormányoknak korlátozniuk kellene a cégeket a szén-dioxid és más szennyező anyagok kibocsátásában.
A magyar válaszadók 28 százaléka szerint fontos lenne a háztartási hulladék minél nagyobb arányú újrahasznosítása, 25 százalék pedig jónak látná, ha a kormány adócsökkentéssel vagy támogatással támogatná polgárait, hogy azok kevésbé vagy egyáltalán ne szennyezzék a környezetet. Végül ugyancsak a válaszadók egynegyede szerint a kormányoknak nagy beruházásokkal kellene javítani a közösségi közlekedési rendszereket.
A felmérésből az is kiderül: a magyarok 76 százaléka a klímakutató tudósokban bízik legjobban a globális klímaváltozásról szóló információkkal kapcsolatban. Utánuk az újságírók és a jótékonysági szervezetek következnek 4-4, majd a tanárok 3, végül az üzleti világ és a vállalatok 2 százalékkal.
Két éve jobban aggódtunk a felmelegedés miatt
Magyarországon és globálisan egyaránt csökkent valamelyest a klímaváltozás miatt erősen aggódók aránya a két évvel ezelőtti szinthez képest - derül ki a Nielsen közvélemény-kutató cég 2009 szeptember-októberében készült online felméréséből.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.