Az országos Választási Iroda (BEC) a szavazatok 95,4 százalékos feldolgozottsága alapján bejelentette: a Demokrata Liberális Párt (PD-L) által támogatott Basescu államfő a voksok 50,43 százalékát szerezte meg, Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök pedig a 49,57 százalékukat.
A hivatalos szavazatszámlálás nyomán "fordult a kocka" a vasárnapi elnökválasztás eredményét illetően. Az urnazárása utáni exit-poll eredmények még Geoana csekély előnyéről tanúskodtak, ami már okot adott számára, hogy győzelmi nyilatkozatot tegyen. Basescu már akkor jelezte, hogy valójában ő aratott diadalt.
Basescu tegnap este emlékeztetett az öt évvel ezelőtti precedensre. Az akkori elnökválasztáson is hasonló dolog történt, igaz, 2004. december 12-én a 21 órás exit-poll adatok alapján minden közvélemény-kutatási intézet teljesen döntetlen, 50-50 százalékos eredményt mutatott ki az akkori két jelölt, a szociáldemokrata Adrian Nastase, illetve Traian Basescu, az akkori liberális-demokrata szövetség (D.A.) jelöltje között. Másnapra azonban a csaknem végleges hivatalos adatokból kiderült: Basescu a voksok 51,75 százalékával már vezetett, és valóban ő lett Románia államfője. A reggeli híradásokban már érzékelhető volt Basescunak és táborának derűs hangulata. Előző este ugyanis még nem tudta biztosan a közönség, hogy a jelenlegi államfő magabiztossága nem blöff-e csupán.
Basescu nyerésre áll
Traian Basescu győzelmét jelzik a hétfőn reggel közzétett, immár hivatalos részleges adatok.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.