Az országban mintegy 55 ezer katona és rendőr állt készenlétben, hogy biztosítsák a választás békés lefolyását. Már péntektől érvényben volt a fegyverviselési és alkoholeladási tilalom. A választási helyiségek helyi idő szerint 16 (közép-európai idő szerint 21) óráig tartanak nyitva. Morales legerősebb riválisa Cochabamba tartomány egykori jobboldali kormányzója, Manfred Reyes Villa, aki a szavazatok 20 százalékára számíthat.
A választási kampány a kisebb incidenseket leszámítva feltűnően nyugodtan telt el, főleg ahhoz képest, hogy tavaly a gazdagabb keleti tartományokban zavargások sorozata robbant ki Morales hívei és az országon belül nagyobb tartományi autonómiát követelő ellenzékiek között, s a politikai indíttatású, véres erőszakcselekmények polgárháború kitörésével fenyegettek.
A 2006 óta hivatalban lévő Morales a dél-amerikai állam első bennszülött elnöke. Ismételt indulásához alkotmánymódosításra volt szükség, amelyet az ellenzék heves tiltakozása kísért.
Külpolitikájában szorosan együttműködik Latin-Amerika baloldali vezetőivel, köztük Hugo Chavez venezuelai elnökkel, ami gyakorta váltotta ki az Egyesült Államok bírálatát.
Megkezdődött az elnökválasztás Bolíviában
Szigorú biztonsági óvintézkedésekkel kezdődött meg vasárnap Bolíviában az elnökválasztás. Az előrejelzések szerint a hivatalban lévő baloldali elnököt, Evo Moralest már az első fordulóban megerősítik posztján.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.