Robert Gates az ABC-nek adott interjúban - amelyet helyi idő szerint vasárnap sugároz teljes terjedelmében az amerikai televízió - azt mondta: nem tudja megerősíteni azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint egy fogvatartott az év elején állítólag Kelet-Afganisztánban látta a terroristavezért.
"Valójában nem tudjuk, hogy hol van Oszama bin Laden. Ha tudnánk, odamennénk és elfognánk őt" - mondta Gates az interjúban. A védelmi minisztert arról kérdezték, hogy utoljára mikor voltak a hatóságoknak kézzelfogható információik Oszama bin Laden hollétéről. "Azt hiszem, évekkel ezelőtt" - válaszolta Gates.
A BBC a minap közölte, hogy Pakisztánban egy fogvatartott azt állította: olyan információi vannak, hogy Oszama bin Laden januárban vagy februárban a kelet-afganisztáni Gazni tartományban tartózkodott.
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága november végén kiadott jelentésében úgy foglalt állást, hogy Oszama bin Laden a Bush-kormányzat és az amerikai katonai parancsnokok összehangolt erőfeszítéseinek hiánya miatt tudott kereket oldani az afganisztáni Tora Bora hegységből 2001 végén.
Évek óta nincsenek információk bin Ladenről
Az amerikai hatóságok nem tudják, hol bujkál Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének hollétéről évek óta nincsenek kézzelfogható információk - közölte Robert Gates amerikai védelmi miniszter.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.