Törökországban majdnem minden második nő kénytelen elszenvedni férje brutalitását. A fizikai erőszak számos formája előfordul, a megütéstől a fojtogatásig, de a fegyveres támadás és nemi erőszak se ritka.
Ayfer Yaman, az AKP iszlám-konzervatív kormánypárt tagja szerint hiába szigorúak a törvények, ha nem alkalmazzák őket. "Az egész felfogásnak meg kell változnia" - nyilatkozta, amikor tüntetően megkoszorúzta a modern török állam alapítójának, Mustafa Kemal Atatürknek az emlékművét.
"Az a kínos, hogy remek jogi kereteink vannak, de ezeket nem alkalmazzák" - mondta Karin Ronge, a nők emberi jogaiért küzdő szervezet tagja. A nők és a homoszexuálisok ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeket az igazságszolgáltatás igen enyhén szankcionálja, azzal a gyakori indoklással, hogy az áldozat maga provokálta a tettest.
"Az a kínos, hogy remek jogi kereteink vannak, de ezeket nem alkalmazzák"
A nőkkel szembeni erőszak elleni nemzetközi kampány világnapján Isztambulban szerdán török nők tiltakoztak azért, mert a férfiak túl enyhe büntetést kapnak feleségük bántalmazásáért.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.