J.K. Tanner ezredes, az iraki brit erők vezérkari főnöke úgy jellemezte amerikai kollégáit, mint "Mars-lakók gyülekezetét", olyan parancsnokokét, "akiktől idegen a párbeszéd". "Annak ellenére, hogy kapcsolatunk mindig különleges volt (a történelem során), úgy gondolom, (az amerikaiak) nem bántak velünk másképp, mint a portugálokkal" - mondta.
Tanner főnöke, az iraki brit erők főparancsnoka, Andrew Stewart vezérőrnagy pedig így vallott: "nagyon sok időt kellett azzal töltenie, hogy kikerülje vagy elhárítsa amerikai feletteseinek utasításait". Állításaik azokban az interjúkban szerepelnek, amelyeket a brit védelmi minisztérium készített velük, miután hazatértek az arab országból a háború első évének letelte után.
Nagy-Britanniában kedden kezd közmeghallgatásokat az iraki háborúba való brit belépést vizsgáló bizottság. A harcban elesett több brit katona hozzátartozója ugyanis azzal vádolja Tony Blair volt miniszterelnököt, hogy törvénytelen háborúba vitte az országot, és becsapta a brit közvéleményt.
Ellenséges viszony a brit és az amerikai erők között Irakban
Ellenséges viszony alakult Irakban a háború elején a magas rangú amerikai és brit parancsnokok között - derül ki titkos londoni kormányzati dokumentumokból, amelyeket kiszivárogtattak a Daily Telegraphnak a napilap hétfői száma szerint.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.