"Robert Fico pártja a hét végét követően erősebb, mint eddig volt. A Smer a szombati választásokon megerősítette pozícióit a régiókban: négy megyei elöljárót szerzett, akiket már az első körben megválasztottak. A maradék négy megyében, ahol két hét múlva választják meg az elöljárókat, szintén olyan jelöltjei vannak, akiknek nagy az esélyük a győzelemre. A nyolc megyei parlamentből hatban a Smer vezette koalíciók kezében a hatalom" - írja a Hospodárské Noviny című üzleti és gazdasági napilap.
A választás megmutatta - fejti ki a Sme című liberális napilap -, hogy az ellenzék csak az ország területének egynegyedén tud méltó ellenfele lenni a Smernek. Jan Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke annak örül, hogy pártja 51 mandátumot, a voksok 12,5 százalékát szerezte meg. Szép, de négy éve még 87 mandátumuk és 21,1 százalékos támogatottságuk volt. Csáky Pál szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is tisztességesen szerepelt, miközben négy év után elveszítette megyei képviselőinek egyharmadát. Az ellenzék számára nem végződött sikeresen a szombati teszt. "Most a legrosszabb azt lenne, ha az ellenzéki vezetők elhinnék saját sikerpropagandájukat" - húzza alá a tekintélyes lap.
Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap a választás eredményeit elemezve rámutat: bár a képviselők számát tekintve az MKP és a Híd párt párharca nagyarányú - 40:2-es - MKP győzelemmel végződött, a Csáky által vezetett párt nagyon visszaesett, s a négy évvel ezelőttihez képest 18-cal kevesebb megyei képviselője lesz.
A legnagyobb visszaesés Kassa megyében történt, ahol a korábbi 13 képviselő helyett csak 4 MKP-s lesz a megyei közgyűlésben. Besztercebánya megyében 8 helyett 7, Nyitra megyében 16 helyett 13, Nagyszombat megyében pedig 15 helyett 11 képviselője lesz az MKP-nak - mutatott rá az újság.
Csáky Pál a lapnak nyilatkozva a Bugár Béla vezette Híd pártot, illetve a szlovákiai magyar sajtót okolta az MKP veszteségeiért. Szerinte több magyar ment volna el szavazni, ha ezt nem akadályozzák. "Ha az Új Szó is korrektebben állt volna hozzá ehhez a kérdéshez, és a média nem próbálja eltanácsolni a választókat, illetőleg megosztani őket" – sorolta a lapnak Csáky. "A Most (Híd) nevű párt egy dolgot bizonyított be: rombolni tud!" - vélekedett az MKP elnöke. Az Új Szó ugyanakkor rámutatott: ha az MKP és a Híd közötti 40:2 arány mögé tekintünk, és megnézzük a szavazati arányokat, akkor valamivel árnyaltabb a kép: a voksok mintegy 40 százalékát elvitte a Híd, 60 százalékát tartotta meg az MKP.
Ficóék megerősödtek
Megerősödött a kormányfő vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt pozíciója Szlovákiában, míg az ellenzéki pártok tovább gyengültek - mutatott rá a hétfői pozsonyi sajtó a hét végi megyei választás eredményeit elemezve.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.