Az ausztrál szövetségi kormány csütörtökön hagyta jóvá a több mint három hete őrizetben tartott Zentai kiadatását Magyarországnak. Ernie Steiner, Zentai fia elmondta: arra alapozzák majd a felülvizsgálati kérelmet, hogy nincsenek élő tanúk az ügyben, és szerintük a magyar igazságszolgáltatás nem tudna tisztességes eljárást biztosítani.
A Simon Wiesenthal Központ igazgatója örömmel fogadta az ausztrál szövetségi kormány döntését. "Végre látjuk a fényt az alagút végén" - mondta Efraim Zuroff, hozzátéve, hogy "az idő múlása semmilyen módon nem kisebbíti a holokauszt gyilkosainak bűnösségét".
Zuroff szerint az a körülmény, hogy nincsenek élő tanúk Zentai ellen, nem jelent akadályt arra nézve, hogy ügyében tisztességes eljárást folytasson le a magyar igazságszolgáltatás. "Úgy gondolom, a bizonyíték teljesen egyértelmű, és csak jogi kérdésekről van szó" - mondta a jeruzsálemi központ igazgatója.
Charles Zentai a hetedik helyen szerepel a Simon Wiesenthal Központnak a legkeresettebb háborús bűnösökről összeállított tízes listáján. Azzal vádolják a most 88 éves férfit, hogy 1944. november 8-án részt vett egy zsidó fiatalember meggyilkolásában.
Ha Zentait ténylegesen kiadják Magyarországnak, ő lesz az első ausztrál állampolgár, akit náci háborús bűnök miatt bíróság elé állítanak. Ausztráliában ugyan 2001-ben elkezdődött Konrad Kalejs lettországi náci kollaboráns kiadatási eljárása, de ő meghalt, mielőtt az ausztrál hatóságok kiadták volna Rigának.
Charles Zentai fellebbezni fog a kiadatás ellen
Mindenképpen fellebbezést nyújt be az ausztrál belügyminiszter döntése ellen a háborús bűnnel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) - mondta fia pénteken az ABC ausztrál közszolgálati rádiónak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.