A kislányt annak idején a városi gyermekgondozóba vitték, ahonnan a rákövetkező évben örökbe fogadta egy külföldi házaspár. Vang Kao-csin (Wang Gaoqin) mostohaanyja szingapúri lett, nevelőapja pedig olasz származású. A házaspár később Svájcba emigrált.
Az eltelt másfél évtized során, a Csinja (Qinya) becenevű lány rendben kijárta iskoláit és ma folyékonyan beszél angolul, franciául és olaszul, bár a kínaival kicsit gondjai vannak. A hazatéréséről szóló beszámoló szerint, amit a China Daily cím napilap közöl, Csinja élete változatos volt ugyan Svájcban, de nevelőszülei szerint egyre inkább kezelhetetlenné vált. Idén szeptemberben úgy döntöttek, hogy kapcsolatba lépnek azzal a kínai önkéntesekből álló civil szervezettel, amely az elveszett gyermekek hazatérését segíti, s megkérik: tegyenek kísérletet Csinja szüleinek megtalálására.
A vuhani média szeptember és október folyamán több cikket, sorozatot is közölt a svájci házaspár és örökbefogadott kínai gyermeke történetéről és a lány homályos emlékeiről otthonáról, a településről, ahol élt.
Október közepén egy Vang Jong (Wang Yong) nevű férfi azzal állt elő, hogy a megadott leírás pontosan illik arra a helyre, ahol ő lakik, és ha a lány mellkasán van egy heg, akkor nagy valószínűséggel az ő elveszett unokahúgáról van szó.
Ezt követően már bizonyossá vált, hogy Vang Kao-csin hamarosan találkozhat a rokonaival. A lány e hét szerdáján meg is érkezett Tienmen (Tianmen) városba, ahol találkozott az édesapjával. Kiderült: anyja időközben meghalt, apja alkalmi munkákból tartja fenn magát. A hazavágyó Csinja pedig most nem igazán tudja mihez kezdjen magával és a helyzettel.
Elvesztették az utcán, 16 év után hazatalált a kínai lány
Tizenhat év után ismét találkozott édesapjával az a kínai származású svájci lány, akit ötéves korában a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban (Wuhan) elvesztettek az utcán.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.