A Kaliforniában élő Robert Eringer azt állítja, II. Albert herceg megbízásából kiépítette a monacói titkosszolgálatot (Monaco Intelligence Service - MIS), több év szolgálat után azonban a herceg 2007 márciusában kifizetetlen számláival együtt faképnél hagyta. Eringer ezért Amerikában beperelte a herceget és titkosügynökként végzett munkájának kifizetését követeli.
Stanley S. Arkin, Albert herceg ügyvédje indítványozta a vád elutasítását. A kancellária csütörtöki közlésében kifejtette véleményét: Eringer a leplezetlen zsarolási kísérletét megalapozatlan szerződésszegési panaszra változtatta. Eringer szeptemberben négyszázezer eurót követelt a hercegtől, végül azonban csupán negyvenezer euróra (11 millió forint) perelte be.
A monacói hercegi ház primitív kizsákmányolási kísérletként értékelte az ügyet. Albert herceg ügyvédei szerint ez nem más, mint az amerikai jogrendszer felhasználása arra, hogy a hercegből Eringert nem megillető pénzeket csikarjanak ki. Az Arkin által benyújtott javaslat értelmében Albert herceg uralkodóként és államfőként függetleníti magát Eringer panaszától.
A korábban állítólag FBI-ügynökként dolgozó Eringer feladata elmondása szerint az FSB orosz titkosszolgálat beszivárgási kísérleteinek és a törvényellenes szabadkőműves-páholyok felderítése volt a herceg megbízásából. A Paris Match nevű magazin leközölte Eringer állítólagos MIS-igazolványának képét is, amelyen a 001-es fedőnév látható. A palota közleménye szerint szerint az adatok és az igazolvány hamis, a MIS törvényesen nem is létezik.
Állítólagos titkosügynök pereli a monacói herceget
Tiltakozik a monacói hercegi ház egy állítólagos titkosügynök vádjai ellen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.