John Allen Muhammad 2002 októberében három hétig rettegésben tartotta az egész amerikai fővárost és környékét: ezen idő alatt tíz, teljesen találomra kiválasztott embert ölt meg. Volt egy tettestársa, a történtek idején még csak 17 éves Lee Boyd Malvo, aki jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti. A páros a főváros környékén, Maryland és Virginia államokban benzinkutaknál, parkokban és bevásárlóközpontok parkolójában szedte áldozatait, akiket lesből, több esetben a gépkocsi csomagtartójában kialakított lőállásból terítettek le.
Muhammadot Virginiában 2004-ben halálbüntetésre ítélték (Marylandben pedig, ahol nincs halálbüntetés, hatszoros életfogytiglanra), majd most hétfőn az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította utolsó fellebbezését is. Virginia kormányzója pedig kedden közölte: nem ad kegyelmet.
A "washingtoni rém" egykoron az amerikai hadseregben kapott mesterlövész-kiképzést, s részt vett az 1991-92-es Öböl-háborúban. Védőügyvédje szerint mentális betegségben szenved. Egy szót sem szólt, mikor hétfőn megtudta, hogy küszöbön áll a kivégzése, s az ügyvéd előre jelezte: Muhammad nem fog bocsánatot kérni.
Kivégezték a "washingtoni rémet"
Méreginjekcióval kivégezték kedd este Virginia államban a "washingtoni rémet".
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.