A "Kemény csapás" fedőnevű művelet - amelynek során a hatósági ígéret szerint átkutatják a hegyek szabdalta régió legeldugottabb zugait is - vasárnap kezdődött, és az év végéig tart - írta a Xinjiang Daily című helyi lap.
Július elején napokig tartó összecsapások voltak a többségében muzulmán, török nyelvű ujgurok és a Kínában többségben lévő han kínai népcsoport tagjai között a kőolajban gazdag Hszincsiang-Ujgur régió székhelyén, Urumcsiban. Az erőszak a hivatalos adatok szerint majdnem 200 halálos áldozatot követelt. Eddig 21 embert ítéltek el a zavargásokban való részvételük miatt, közülük kilencre - más forrás szerint 12 emberre - halálbüntetést szabtak ki.
A nyolcmilliós ujgur kisebbség régóta panaszkodik arra, hogy Peking vallási, politikai és kulturális értelemben elnyomja a közösséget; szerintük erre vezethető vissza a lappangó feszültség Hszincsiang-Ujgurban. A kínai kormány ugyanakkor azt mondja, a térségbeli muzulmán szeparatisták komoly fenyegetést jelentenek.
Felforgatók után kutat a kínai rendőrség Hszincsiang-Ujgurban
Nagyszabású műveletet kezdett a kínai rendőrség a hétvégén az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régióban, hogy elfogja azokat, akik részt vettek a nyári etnikai összetűzésekben - jelentette kedden a kínai állami tömegtájékoztatás.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.