A szakember az ungvári ua-reporter.com hírportál érdeklődésére elmondta, hogy Kárpátalján a járványban megbetegedett személyeknél szezonális influenzát vagy heveny légúti fertőzést diagnosztizálnak. A megyei járványkórházban jelenleg 126 beteget kezelnek, többségüknek közepesen súlyos felső légúti fertőzése van, míg intenzív ellátásra csak két páciens szorul, ám az ő állapotuk is teljesen stabil – tette hozzá. A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében a legfrissebb adatok szerint 12,8 ezerre emelkedett az influenzában és heveny felső légúti fertőzésben megbetegedettek száma, kórházban 645 személyt kezelnek. A betegek közül 2830 iskoláskornál fiatalabb gyermek, 3525 pedig iskolai tanuló.
Kárpátalján nem mutatták ki a H1N1 vírust
Kárpátalja területén eddig nem mutattak ki új típusú influenzás megbetegedést – közölte kedden Mihajlo Poljak, az ungvári megyei járványkórház főorvosa.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.