A Bukaresttől mintegy százharminc kilométerre, a Prahova völgyében lévő Sinaia egyik szállodájában történt az eset. A román és külföldi diákokból álló csoport tagjait a Matei Bals Intézet fertőző osztályára vitték, a szállodát pedig 48 órára lezárták. Sinaia város polgármesteri hivatala kiderítette, hogy a turisták egy portugál diáklánytól kapták meg a fertőzést, s hogy további harmincöt személlyel érintkeztek, elsősorban a szállodai személyzet tagjaival. Ez utóbbiakat is egészségügyi vizsgálatnak vetették alá, hogy megállapítsák, nem fertőződtek-e meg.
H1N1: negyven turista lett beteg egyszerre Romániában
Romániában negyvennyolc órára bezártak egy szállodát, mivel egyszerre negyven ott lakó turistánál állapították meg az új vírus által okozott influenzás megbetegedést - jelentették be vasárnap a román hírközlő eszközök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.