A rendőrség az országos akciót megerősítette, de eddig semmiféle részletet nem közölt. Az iDnes internetes hírportál szerint a rendőrség a Nemzeti Ellenállás és a Munkáspárt szélsőséges mozgalom, illetve párt híveinél tartott házkutatásokat Prágában, Hodonínban, Ceské Budejovicében és néhány más városban. Az őrizetbe vettek között van Patrik Vondrák, a Munkáspárt egyik prágai vezetője. Házkutatás volt a Munkáspárt ifjúsági szervezetének alelnöke, Matyás Szombati újságírónál is. Őt azonban nem vették őrizetbe.
Az illetőket tiltott szélsőséges ideológia népszerűsítésével vádolják. Egyebek között azzal, hogy az elmúlt hónapokban olyan koncerteket szerveztek, amelyeken betiltott neonáci zeneszámok hangzottak el, s a teremben náci jelképek voltak láthatóak. A közszolgálati rádió úgy tudja, legalább 11 ilyen koncert volt az elmúlt hónapokban Csehországban.
Tomás Vandas, a Munkáspárt elnöke nyilatkozatában azt állította, hogy a hatóságok szándékos provokációjáról van szó. Szerinte a rendőrség megpróbál valamiféle bizonyítékokat találni, hogy érveket adjon a politikusoknak a Munkáspárt betiltására irányuló szándékukhoz. A belügyminisztérium tavalyi beadványát a Munkáspárt betiltására a bíróság elutasította. Vandas tagadja, hogy pártjának bármiféle kapcsolata lenne a neonácikkal. "A letartóztatottakkal szolidárisak vagyunk, s követeljük szabadlábra helyezésüket" - áll a közleményben.
A Nemzeti Ellenállás több tucatnyi híve az esti órákban tüntetést tartott a kormány épülete előtt. A rendőrség a kabinet székhelye előtti teret lezárta, s a közelben megjelentek a kommandósok is. Hasonlóan nagyszabású rendőrségi akcióra legutóbb júniusban került sor. Akkor a rendőrség a Nemzeti Ellenállás tíz tagját tartóztatta le, s tiltott neonáci eszmék és fajgyűlölet miatt mindegyikük ellen vádat emeltek. A letartóztatottakat egy brünni börtönben őrzik, bírósági tárgyalásuk még folyamatban vannak.
Szélsőjobbosokat vettek őrizetbe Csehországban
28-30 jobboldali szélsőségest vett őrizetbe szerdán a cseh rendőrség - közölte az elektronikus média Prágában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.