"Szeretnénk, ha egyértelműen kiderülne, mit is akar valójában Klaus, és hogy az-e a cseh álláspont" - tudatta szóvivője útján Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter. A szerződést már nem lehet módosítani; 27 állam elfogadta - hangoztatta a külügyminiszter. Bármilyen változtatáshoz - akár csak egy "vesszőéhez" - minden EU-tagállamnak hozzá kell járulnia - hangsúlyozta.
Klaus a soros EU-elnök Svédország kormányfője szerint azt követeli, hogy a Lisszaboni Szerződéshez csatolt emberi jogi chartát egészítsék ki egy függelékkel, amely megakadályozná, hogy a második világháború után az akkori Csehszlovákiából kitelepített németek utólag kárpótlást követelhessenek elveszített vagyonukért.
A cseh kormány - jelezve, hogy nem osztja Klaus félelmeit, mert szerinte az emberi jogi charta nem alkalmazható visszamenőlegesen, s annak alapján a második világháború után kialakult vagyonjogi viszonyok nem kérdőjelezhetők meg - hétfőn ígéretet tett a cseh államfőnek, hogy tárgyalni fog az EU-tagállamokkal a kérdésről; erre minden bizonnyal az október 29-30-ai brüsszeli EU-csúcstalálkozón lesz majd lehetőség.
Ausztria elutasítja a Lisszaboni Szerződés módosítását
Ausztria elutasítja, hogy bármilyen változtatást hajtsanak végre a Lisszaboni Szerződésen - közölte az osztrák külügyminiszter Václav Klaus cseh elnök ezzel kapcsolatos követelésére utalva.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.