A 96 esztendős ukrán származású tudóst, aki az elmúlt húsz évben az Egyesült Államokban élt és dolgozott, családi körben temették el. Gelfand fia, Sergei Gelfand elmondta, hogy édesapja hétfőn hunyt el egy New Brunswick-i kórházban, természetes módon, idős kora következtében. Temetését szűk családi körben kedden tartották meg.
Gelfand matemetikai tehetsége korán megmutatkozott, tanulmányait befejezve a Moszkvai Állami Egyetemen tanított, majd röviddel 76. születésnapja előtt, 1989-ben teljes családjával kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol a Rutgers Egyetemen kapott katedrát. Egészen a múlt évig aktívan dolgozott.
"A matematika számomra a tudomány univerzális és adekvát nyelve, amely egyben annak a példája, hogy különböző kultúrákból jövő, más-más háttérrel rendelkező emberek hogyan tudnak egymással kommunikálni és együtt dolgozni" - fogalmazott köszönőbeszédében, amikor 2005-ben megkapta az Amerikai Matematikai Társaság életműdíját.
Gelfand úttörő kutatásokat irányított, tehetséges matematikusok hallgatták legendás szemináriumait, és a matematika révén kapcsolatot teremtett orosz és egyesült államokbeli iskolák között. A csoportelmélet kidolgozása, a modern fizika alapjainak lerakása és integrált geometriai kutatások révén az orvosi képalkotó-eljárások kidolgozásában játszott fontos szerepet
Elhunyt Israel Gelfand, a XX. század egyik matematikai kiválósága
Elhunyt Israel Gelfand, a XX. századi matematika egyik kiválósága, akinek munkásságát elsősorban az orvosi képalkotó-eljárások kidolgozásához való hozzájárulása miatt tartják kiemelkedőnek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.