A nyolcezres számot Timiebi Koripamo-Agary, a nigériai elnöki amnesztiabizottság szóvivője ismertette sajtótájékoztatóján, aki "hatalmas sikerről" beszélt. A szóvivő szerint a bizottság kedden, az elnök által kihirdetett amnesztia lejárta után két nappal 8299, önmagának amnesztiát kért lázadót tartott nyilván. Umaru Musa Yar,adua államfő azért hirdetett közkegyelmet, hogy megfékezze a Nigériát kőolajtermelése egynegyedétől megfosztó, s már évek óta lázadást.
További 6000 lázadó már leadta fegyverét, de őket még regisztrálni kell. A szám így összesen 15 ezer lesz - közölte egy nevének elhallgatását kérő nigériai illetékes. A lázadás okozta nigériai veszteségeket 1 milliárd dollárra becsülik, ami súlyosan veszélyezteti az afrikai ország azon törekvését, hogy 2020-ra a világ 20 legfejlettebb gazdaságai közé kerüljön.
A Mozgalom a Niger-delta Egyenjogúságáért (MEND) elnevezésű lázadószervezet azonban az utóbbi napokban kilátásba helyezte, hogy az általa egyoldalúan meghirdetett tűzszünet október 15-i lejárta után folytatja a harcot.
Több mint 8000 nigériai lázadó tette le a fegyvert
Több mint 8000 lázadó tette le a fegyvert a Niger-deltában, Nigéria kőolajban gazdag déli vidékén a szövetségi kormány által meghirdetett amnesztia keretében, s ez a szám akár még meg is duplázódhat - közölték csütörtökön az afrikai országban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.