"Igen, jelölt leszek" - jelentette ki rövid beszédben a nyugat-romániai Nagyszentmiklóson (Sannicolau Mare) néhány száz fős helyi hallgatóság előtt. Bár nyilvánvaló volt, hogy indulni készül a választáson, bejelentésével Traian Basescu véget vetett a szándékait illető találgatásoknak. Az először 2004-ben megválasztott államfő a néhány napja kisebbségben kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) támogatását élvezi. A PD-L a héten szakított koalíciós partnerével, a román Szociáldemokrata Párttal (PSD), miután annak képviselői kiléptek a koalícióból, tiltakozásul a szociáldemokrata belügyminiszter menesztése miatt. A PSD elnöke, Mircea Geoana pénteken hivatalosan bejelentette, hogy jelölteti magát az államfői posztra. Dan Nica szociáldemokrata miniszter eltávolításának hátterében a tárcavezető egy korábbi nyilatkozata állt, amelyben közvetetten választási csalások előkészületeire célzott, ezt pedig a demokrata-liberálisok magukra vették.
A román elnök újra megpályázza az államfői posztot
Traian Basescu román elnök szombaton bejelentette, hogy indul a november 22-re kiírt elnökválasztáson, azaz újabb öt évre megpályázza az államfői posztot.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.