Az 1882-ig a folyó fő medrének számító mostani holtágban hónapok óta rendkívül kevés a víz. Emiatt számtalan védett növény- és állatfaj került végveszélybe. A szokatlan jelenséget több különböző tényező egyidejű hatása válthatta ki.
A magyar-szlovák-ukrán hármas határ közelében található egykori folyómeder az utóbbi években nem kapott megfelelő vízutánpótlást, ugyanis jelentősebb áradás sem az idén, sem 2008-ban nem volt a térségben. A területre kevés csapadék hullott, és a Magyarországon nemrégiben megépített vésztározók miatt a folyó vízszintje sem emelkedett megfelelő mértékben.
Bogoly János biológus a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az alacsony vízállás miatt a 2005 óta nemzetközi védettséget élvező 734 hektáros területen katasztrofális végkimenetelű folyamatok indulhatnak el. A vízben növekedhet a sók koncentrációja, és csökkenhet a víz oxigéntartalma. A foszfortartalom növekedése algásodást okozhat, az oxigén jelenléte nélküli bomlás miatt keletkező
kénhidrogén, metán és különböző nitrogén-oxidok megjelenése pedig veszélybe sodorhatja a holtág élővilágát.
A helyzetet súlyosbítja, hogy az utóbbi hetekben a magas átlaghőmérséklet miatt nagy volt a víz párolgása, elegendő csapadék pedig továbbra sem hullott a térségben. Bolyog János szerint a kedvezőtlen folyamatokat a lehűlés lassíthatja, sőt egy időre le is állíthatja, ám a helyzet megoldását csak a folyamatos vízutánpótlás jelenthetné.
Haldoklik a Tisza szlovákiai holtága
Szakemberek szerint maradandó károsodást okozhat a régió élővilágában a kelet-szlovákiai Nagytárkány (Vel'ké Trakany) falu határában található Tisza-holtág fokozatos kiszáradása - írta az Új Szó című pozsonyi napilap pénteki számában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.