Banai Károly szeptember elején adta át megbízólevelét Antonio Maria Costának, az Egyesült Nemzetek Bécsi Irodája élén álló főtitkárhelyettesnek. A diplomata állandó képviselő lesz az átfogó atomcsend egyezményt előkészítő szervezetnél (CTBTO), a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél (NAÜ), valamint az ENSZ Iparfejlesztési Szervezeténél (UNIDO) is.
Banai a következő évek feladatairól szólva többek között kiemelte a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget, amelyet az atomenergia felhasználását ellenőrző ENSZ-ügynökség, a NAÜ irányában kell teljesítenie Magyarországnak. A soros EU-elnökség idején Magyarország közreműködik a négy ENSZ-központ egyikében, Bécsben található szakosított ENSZ-szervezetek irányában képviselt uniós álláspont egyeztetésében.
A következő években is napirenden lesznek a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozásával kapcsolatos nemzetközi törekvések. Ezzel kapcsolatban rámutatott többek között arra, hogy továbbra is kilenc állam megerősítése szükséges az Átfogó Atomcsend Szerződés (CTBT) hatályba lépéséhez.
A magyar EU-elnökség is ad feladatot az új bécsi ENSZ-nagykövetnek
A paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos tájékoztatás és a 2011-es magyar EU-elnökség idején a bécsi szakosított ENSZ-szervezetek felé képviselt uniós álláspont összehangolása is szerepel a bécsi magyar ENSZ-képviselet feladatai között a következő években - tájékoztatta a képviselet új vezetője a magyar sajtó képviselőit csütörtökön az osztrák fővárosban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.