A 85 esztendős Pérez Venezuela elnöke volt, amikor 1989. február 27-én zavargások törtek ki tiltakozásul az üzemanyagok és a tömegközlekedés drágulása miatt. Luisa Ortega főügyész kedden az állami televízióban az akkori események kivizsgálásával indokolta Perez őrizetbe vételének szándékát.
A tüntetések elfojtása végett a kormány bevetette a hadsereget. A katonák összecsaptak a tüntetőkkel, becslések szerint legalább 300-an veszítették életüket. Jogi aktivisták szerint azonban az áldozatok száma ennél több százzal magasabb volt; sokukat a biztonsági erők válogatás nélkül agyonlőtték. A felelősöket soha sem állították bíróság elé.
Idén februárban, az események 20. évfordulóján Hugo Chávez elnök felszólította a hatóságokat, hogy szolgáltassanak igazságot a tüntetések áldozatainak. Pérez kilenc esztendeje az Egyesült Államokban, Miamiban él, és hírek szerint szélütés következményeként megrendült az egészségi állapota. Caracas korrupcióval is vádolja.
Körözik Venezuela egykori elnökét
Venezuela főügyésze felkéri az Interpolt, hogy adjon ki nemzetközi körözést az ország egykori elnöke, Carlos Andrés Pérez ellen a 20 évvel ezelőtti utcai zavargások vérbe fojtása miatt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.