A Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai, Okada Kacuja japán és Ju Mjung Hvan dél-koreai miniszter megbeszélése a három ország vezetőinek október 10-re Pekingbe tervezett csúcstalálkozójának az előkészítését szolgálta.
Egyben annak próbája is volt, hogy miként alakul majd Japán és regionális partnereinek viszonya az új japán kormányfő, Hatojama Jukio hivatalba lépése után. E viszonyt eddig megterhelték a Japán második világháborús szerepével, valamint a tengeri határokkal kapcsolatos viták, és a Kína növekvő gazdasági és katonai ereje miatti tokiói aggodalmak. Hatojama javítani szeretné a szigetország és szomszédai kapcsolatait.
A tanácskozás után kiadott közös közlemény nem tartalmazott fontosabb politikai állásfoglalást, de kiemelte a hármak közötti együttműködés erősítésének szándékát. A kínai külügyminisztérium a honlapján megjelent közleményben megerősítette azt a phenjani bejelentést, miszerint Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő október elején Észak-Koreába látogat. Ven október 6-8. között, a kínai kommunista állam megalakításának 60. évfordulójával kapcsolatos nemzeti ünnep alatt keresi fel a szomszédos országot.
Észak-Korea az utóbbi időben tompította dühös retorikáját, és nagyobb hajlandóságot mutatott az atomfegyverprogramja leszereléséről szóló tárgyalások folytatására. Phenjan előtte hónapokig atomháborúval fenyegetőzött, kísérleti atomrobbantást és rakétakísérleteket végzett, amiért az ENSZ szankciókat rendelt el ellene. Észak-Korea emiatti tiltakozásul áprilisban kivonult a hatoldalú leszerelési tárgyalásokról.
A kínai kormányfő látogatásának bejelentése azonban annak előjele lehet, hogy esetleg előrelépés történik e téren. A Jonhap dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető konkrét leszerelési lépéseket jelenthet be a Ven-látogatás idején. Ven cserébe talán élelmiszer- és fűtőolajsegélyt ígér Phenjannak - tette hozzá a Jonhap, meg nem nevezett pekingi diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Kínai-japán-dél-koreai értekezlet az északi atomügyről
Az észak-koreai atomprogram leszereléséről, valamint a regionális kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Kína, Japán és Dél-Korea külügyminisztere hétfőn Sanghajban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.